RELÁCIÓ
2008. december 24., szerda
MOVING
 

Szinte napra pontosan két éve, hogy megismerkedtem Cachorróval. Három napja költöztünk be a saját, közös lakásunkba. Néhány perce elkezdtem felérni ésszel, hogy mi is történik.

16 évig laktam albérletben.

Boldog karácsonyt! :)

 

ezt láttuk az ablakból ma reggel


2008. november 26., szerda
SCOOTER LAFORGE
 

Új kedvenc festőm van. :)

 

http://scooterlaforge.com/



2008. október 20., hétfő
SAME SHIT DIFFERENT DAY
 
Valószínűleg elvesztettem az állásomat egy tüdőgyulladás miatt, de ez majd jövő hétfőn derül ki, amikor visszamegyek dolgozni, és végre felvehetem a szeptemberi fizetésemet. Érdekes, hogy néhány ismerősöm meglepődött ezen, de ami kifejezetten kétségbeejtő, az az, hogy több, egyébként értelmes barátom is egyből azt kérdezte, hogy

„De te nem tudsz otthonról dolgozni? Miért nem ajánlod fel, hogy majd otthon megcsinálod?”

Az, hogy ez a kérdés a barátaimban is felmerülhet, végérvényesen megerősített abban, hogy el kell mennem ebből az országból. Azzal ugyanis, hogy úgy döntöttem, hogy harmincöt évesen kifekszem a tüdőgyulladásomat, ahelyett, hogy kihordanám lábon, vagy végigdolgoznám a betegállományomat 80%-os fizetésért, nem csak a főnököm szemében hibáztam, de a barátaim szemében is. És ez nem az ő hibájuk, egyszerűen csak itthon ez így van.

Csakhogy én ezt nem vagyok hajlandó elfogadni. Elegem van a valamennyire bejelentett, hitelképtelen állásokból, az állandó parából, hogy megkapom-e a fizetésemet, hogy kirúgnak-e, ha megfázom, ha a munkaidő végén kikapcsolom a gépem és hazamegyek, ahelyett, hogy ingyen túlóráznék.

Tényleg velem volna itt a baj?



2008. augusztus 28., csütörtök
R.I.P. MaNdRaK
 

"I'm very sorry to inform You that our friend Mandrak (Velja) is dead. We
have found him today (25th) but he most likely died on Sunday evening
(24th).

After he wasn't responding to our calls for whole day, we finally summoned
his landlord, together with locksmith, and broke into his flat, which was
locked from inside. And we've found his dead body in the bath.

Preliminary police investigation shows up that he was the victim of gas
poisoning that leaked from the gas boiler during shower. But we can't be
certain until autopsy is performed. Other possibility might be a heart
attack, or even some lethal injury. In any case it was the most unexpected
and tragic accident.

At this point due the complicated police and body extradition procedure
(between two countries), I can't say anything more about funeral, but that
it will be in our home town Sombor in Serbia. And as I learned the whole
procedure could take the whole week. But of course, I will keep You all
informed.

Most of You know that he was my best friend (for over 20 years), but those
of You who know us very closely, actually knows that he was more then a
brother too me. And though I've seen some very bad things in my life (that
I wish none of You to see), coming though that door and finding my
friend's cold and lifeless body was by far the worst nightmare I could
ever imagine..

Jose" 



2008. augusztus 13., szerda
MOTHERSHIPS WANTED
 

„Ma még sajnos sok helyen kell letagadnunk, hol lakunk, ha azt akarjuk, hogy kiszolgáljanak. Mit lehet tenni ez ellen? Az iTunes és az Xbox Live miatt már indultak petíciók, sikertelenül persze, de legalább látni belőlük, hogy igyekszik a magyar online közösség. [...] A felhasználók közben kijátsszák a szabályokat, csalnak és hazudnak azért, hogy otthagyhassák a pénzüket azokban a boltokban, ahová nem akarják beengedni őket.”

 

 



2008. augusztus 8., péntek
WE SHALL OVERCUM
 


2008. augusztus 5., kedd
I WANT TO BELIEVE
 

Nincs meg valakinek a teljes X-atkák véletlenül? Angolul. Bitte. 9 season. Meg a film. MOST.

köszi :)



2008. július 12., szombat
DIE ARTISJUS DIE
 

A magyar törvények remekjó és hiperokos mivoltából kénytelen voltam törölni a zenéimet a last.fm-ről, mivel a tudomásomra jutott, hogy creative commons ide vagy oda, nem vagyok jogosult saját magam begyűjteni az egyébként engem jogosan megillető royalty-t és szerzői jogdíjat.

Nálunk ugyanis mindenki köteles ezt az Artisjus nevű tolvajszervezeten keresztül lebonyolítani, amely viszont megteheti, hogy csak adott példányszám / letöltésszám / sugárzásszám fölött fizessen ki jogdíjat olyanoknak, akik nem a tagjai. Az Artisjus-tagság feltétele azonban az, hogy a szerző legalább évi 40.000 forint jogdíjban részesüljön az Artisjus-tól.

Köszi.

A mocskosbuzizós felvonulás után még egy nyomós érv, hogy mielébb elhagyjuk ezt a szaros országot.

Aki mégis hallgatná a zenémet, megteheti a Jamendo-n, ahol nem követek el bűncselekményt azzal, hogy ingyen közzéteszem az albumjaimat. És még legális adományokban is részesülhetek. Ojjé.



2008. július 10., csütörtök
GRACE JONES CANNIBAL
 

A néni még mindig a régi.

 



2008. június 25., szerda
WISHLIST
 

Tudom, hogy utáljátok, amikor wishlist-jeim vannak, de hát ez van, én ezeknek a dolgoknak örülnék, úgyhogy ebből tessék válogatni a harmincötödikre. :)

segítségképpen, az alábbiak megtalálhatóak a www.depo.hu-n:

  • Russle Hobbs Breadman Healthy Options kenyérsütő (model: 12683)
  • Panasonic DVD-S511E-K DVD lejátszó

ezek itt a www.musicland.hu-n:

  • Tiziano Ferro: Nessuno É Solo
  • Mike Oldfield: Boxed
  • Mike Oldfield: The Complete Mike Oldfield
  • Mike Oldfield: The Complete Tubular Bells
  • Mike Oldfield: The Platinum Collection
  • Mike Oldfield: Exposed DVD
  • Jane's Addiction: Ritual de lo Habitual (amended)
  • Peter Gabriel 1 - Remastered Limited Edition
  • Peter Gabriel 2 - Remastered Limited Edition
  • Peter Gabriel 3 - Remastered Limited Edition
  • Peter Gabriel: Birdy - Remastered Limited Edition
  • Peter Gabriel: Passion - Remastered
  • Peter Gabriel: Security - Remastered
  • Peter Gabriel: Long Walk Home
  • Peter Gabriel: So - Remastered, Limited Edition Mini Vinyl Replica
  • Peter Gabriel: Us - Remastered, Limited Edition
  • Suzanne Vega: Beauty & Crime
  • Kate Bush: This Woman's Work (8 CD)
  • King Crimson: Discipline - USA Import, 30th Anniversary Remastered Edition
  • King Crimson: In the Court of the Crimson King - USA Import, 30th Anniversary Remastered Edition
  • King Crimson: In the Wake of Poseidon - USA Import, 30th Anniversary Remastered Edition
  • King Crimson: Islands - USA Import, 30th Anniversary Remastered Edition
  • Madonna: Ray of Light

ezek meg az xpress.hu-n:

  • 300 - 2 DVD
  • Ghost in the Shell
  • Cowboy Bebop - 5 DVD, díszdoboz
  • Legenda vagyok - limitált fémdobozos változat
  • The Host - Extra változat, 2 DVD
  • Vissza a jövőbe trilógia, 3 DVD
  • Titán - időszámításunk után
  • Sztalker
  • Felejtés (The Forgotten)
  • Solaris (Tarkovszkij)
  • Riddick - A sötétség krónikája
  • Én, a robot (2 DVD)


2008. június 13., péntek
SUPERMAN
 


2008. május 20., kedd
MICROSOFT RULEZ
 

No comment. :)




2008. május 7., szerda
PREPARABABRAKABARÉ
 

„Benne voltam, drágám, a Playboy-ban / a lábam között egy kis Спутник van
A jóízlés, drágám, az nevetséges / a botrány, a botrány az egészséges!”

Emlékeztek még, amikor kilencvenegyben GödelőttemGödmögöttem berúgtunk a Doki házában, és a Kovácsúrral a tetőn ordítottuk, hogy óóóóóószerencsenehagyjel? A rádió ijesztgette a lakosságot, hogy háború lesz, és a Kovácsúr nem engem szeretett, hanem a Nórát.

Még ugyanazon a nyáron lementünk meglátogatni a Renátáékat Szegedre. A Renáta öccse annyira bejött mindenkinek a szőke fejével meg a gyönyörű karjával, hogy ott helyben, Szeged főterén leszaggattuk róla az atlétatrikót. Este amerikábóljöttemet játszottunk a szabadtéri színpadon, és másnap részegen, szemüveg nélkül mentünk úszni az Annával és majdnem belefulladtunk a Tiszába.

Ősszel Nagyrédére mentünk szüretelni az Anitáékhoz, és még józanul beleléptem a készülő pincelejáró lyukába. Fejjel lefelé értem földet, a vastüskék, amik a lépcsőket támasztják majd leszaggatták a mellemről a bőrt. Nem volt otthon kötszer, pálinkát locsoltunk a sebekre és WC-papírral tekertük be a testem. A sebhelyek tíz évvel később még látszottak.

Évekkel később, a Sobieski utcában laktunk, hazafelé mentem a Balage-zsal, este volt, tavasz. Otthon Eszter várt, azt mondtam neki, hogy nem akarom többé látni, szeretem, de ez nekem most sok. Nem sírt, megitta a kávéját és elköszönt. Csaknem egy évre rá hívtak fel, hogy meghalt, megölte a non-hodgkin. A tüdőgondozóban kezelték, ott, ahol néhány éve Renald is meghalt.

Emlékeztek még, amikor egész éjszaka virrasztottunk, mert annyi mesélnivalónk volt, hogy kitartott reggelig? Amikor együtt fürödtünk Zamárdiban a miskarciék telkén? Amikor beázott a tábor Berkenyén és piros nyakkendőt kötöttünk és elénekeltük az összes kommunista ifjúsági dalt, amit valaha tudtunk? Emlékeztek a péntek estékre a Lágymányosiban, ahol Dinnyés énekelt? Emlékeztek a párnákra, a zsíros kenyérre?

Hol van most mindez?

És miért hiányzik ennyire?



2008. március 26., szerda
BARBECUE
 

Egy éve szoktam le a dohányzásról, 17 év napi két doboz cigi után. Nem volt nehéz. Most itt az ideje lefogyni. Ez azért nehezebb, mert a hatás nem azonnali. De menni fog ez is.

Viszont, mivel szignifikáns életmódváltáson megyek keresztül, ha valakinek van egy elfekvő, nem használt grillsütője, azt szívesen venném.

Köszi. :) 



2008. március 5., szerda
STRANGE DAY IN BERLIN
 


2008. február 8., péntek
FLOWERS FOR CHARLEY
 


2008. február 5., kedd
WISHFUL BEGINNINGS
 

Lassan körvonalazódnak a dolgok. Úgy tűnik, hogy idén elsősorban az oktatásból fogok élni, mivel a 3D mellé sikerült benyuvasztanom egy 2D-s kurzust is, és ezt legalább tényleg én találtam ki, betűről betűre. :)

Míg Cachorro Franciaországban (Les Orres) síel, gondoltam, kicsit belehúzok az önérvényesítésbe, nagy mennyiségű olyan filmet nézek majd, ami őt nem érdekli, és iszonyú sokat és kreatívan fogok dolgozni. Hát annyira nem jött össze eddig... :) A WoW-os karakteremmel, amivel 2 szintet kéne lépnem, hogy behozzam a különbségeket odáig jutottam el, hogy átutaztam egyik városból a másikba, majd vad nosztalgia ragadott magával, mivel nem futott előttem az én macho tehenem. No majd azért valahogy segítek ezen.

Megint tessék drukkolni, mert megint lehet, hogy lesz iMac-em, és most már komolyan nagyon kéne, mivel Romeo szegény olyan szinten haldoklik, hogy rossz nézni.

Na megyek, mert dolgoznom kell. 



2008. január 1., kedd
RESOLUTION
 

Egyrészt bojkottáltam a karácsonyt mint kötelező jellegű családi gettogethert, másrészt Meche meg az uram akaratuk ellenére bojkottálták, hogy elmenjek az uram barátaihoz szilveszterezni, mivel lepisilték az egyetlen nadrágomat. Vagyis Meche a táskámat pisilte le, az uram meg semmit (vagy rákente a Meche-re), vagydevagyviszont betette a lepisilt táskámat a mosógépbe, majd rátette a nadrágomat, majd egy nappal később rátette az ágyterítőt, amit Meche ismét elintézett, isten tudja, miért. Tegnap délután szarás közben állt össze a fejemben a kép, hogy a szendvics közepén az egyetlen nadrágom ázik, és akkor már késő volt.

Így aztán szilveszterkor megnéztem az összes Kate Bush videót, amit találtam a youtube-on, éjfélkor kurva hangosan meghallgattam a Freedomot,

az anyósom felhívott éjfél után 5 perccel, hogy bújjak, aztán lefeküdtem és másodszor is pont ott aludtam el a Scorcher nevű Mark Dasascos + Rutger Hauer retteneten, ahol először. Így aztán most már soha nem fogom megtudni, hogy miről szól, mert még egyszer nem akarom megnézni az első 50 percet, anélkül viszont nincs meg a feeling.

Szóval, new year's resolution, vagyis az újévi felbontás. A fene gondolná, hogy ekkora hatással van rám a Six Feet Under még mindig, de most, hogy újranézzük (így a harmadik season közepe táján) nagyon inspiratív. Így hát egyetlen fogadalmat tettem: visszatérek a művészethez. Ennyit a kispolgári valóságról, meg az átgondolt döntésekről. Claire Fisher szerint úgy kéne élni, hogy minden, amit teszünk, művészi legyen. Még az is, ahogyan bevetjük az ágyunkat. És Claire Fishernek igaza van.



2007. december 23., vasárnap
DISSIDIA
 

Azaz: miért is akarok PSP-t? :)

 



2007. december 10., hétfő
THE PHANTOM OF THE OPERA
 

Oké, nincs tovább. Két tévé is arra vár, hogy én legyek az ő zeneszerzője, és hardver híján egyszerűen nem tudom elvállalni a dolgot.

Lehetne, hogy valaki – akárki – elintézzen nekem egy másfél milliós hitelt két év futamidővel? Nekem nem adnak. Minden legális megoldás érdekel.

KOMOLYAN.



2007. december 6., csütörtök
SANTA CROSS
 

Kicsit ismét sikerült összekeverni a dolgokat a japán versenyzőknek. :)

 


 



2007. október 13., szombat
こころ
 

Igen. Ilyen van. Én kaptam. :)

 

 

Ha minden igaz – és itt most tessék drukkolni – lesz végre egy normális gépem, amin tudok majd zenélni. :) Ami azért jó, mert úgy tűnik, végre ismét szüksége van a világnak a zenémre. :)

Mondom, drukkolni, drukkolni.



2007. augusztus 15., szerda
STEVE HUFNÁGEL
 

Csak szeretném közölni minden valahai kérőmmel, aki végül nem vett feleségül, hogy – többek között – erről maradtatok le. :) hehehe

 


 

És most már véső. 



2007. augusztus 10., péntek
BYE BYE, POO POO!
 


2007. augusztus 6., hétfő
OTTO THE ZOMBIE
 

Ez gyönyörű.
Bruce LaBruce barátja, tehát nem lehet rossz zombi.

 

Host unlimited photos at slide.com for FREE!


2007. július 21., szombat
PANCAKE
 

Csodás, szép és finom amerikai palacsintát rittyentettem tegnap este.
Zseni vagyok. Igen. :)

 

 

 



2007. július 18., szerda
ONE MISSED CALL
 

Felhív egy nő, hogy látta a cv-met a cvonline-on, keresek-e még állást?
Mondom: igen, melyik cég, milyen pozíció?
Aszongya: értékpapír-értékesítő.
Mondom: elolvasta a cv-met?
Aszongya: persze.
Mondom: és feltűnt, hogy grafikus vagyok?
Igen, de gondolta, hátha mégis.

izé...



2007. július 17., kedd
RABBIT IN YOUR HEADLIGHTS
 


2007. július 16., hétfő
IN THE CLOSET
 

Ki gondolta volna, hogy valaha is buzikérdésekről fogok írni? Én nem. Viszont néhány érdekes dolog jutott a fülembe mostanság, ami mellett nehéz elmenni.

„Czeizel Endre az interjúban beszél fiáról is, aki nyíltan vállalta homoszexualitását. Mesél továbbá egy uniós felmérésről, melyben ötezer asszonyt, védőnőt, óvónőt, pedagógust és orvost arról kérdeztek, mit csinálnának, ha már terhesként megtudnák, születendő gyermekük különböző hátrányokkal – agyhiány, nyitott gerinc stb. – jönne a világra. "A homoszexualitásra való hajlam esetén 100-ból 91 nő azt válaszolta, hogy elvetetné, vagyis megölné a gyermekét" – számolt be a megdöbbentő adatról.”

Ezt meg itt a mi határtalanul okos és intelligens, jóakaratú, megbízható orvosainkról lehet olvasni.

És itt van még egy cikk (az, amelyikre az Index hivatkozik). Felhívnám a figyelmet, hogy egy orvos írta.

És akkor innentől csodálkozzunk, hogy miért akarnak folyton elveszejteni a körzeti orvosaim.

Hajrá, Magyarország!



2007. július 14., szombat
BEAUTY & CRIME
 

Épp itt volt az ideje, hogy Suzanne Vega ismét kiadjon valamit. :) :) :)



2007. július 13., péntek
SIDENOTE
 

Kiegészítendő a wish list-et, az új PSP modell szeptemberben jön ki. Ezüstszínűt szeretnék. Itt egy kép is, hogy tiszta legyen. :) 



Egyébként igazam volt, a Sony hazudott a rezgős PS3 kontrollerrel kapcsolatban, mert mégis kijön, méghozzá valószínűleg a 80 gigás modellel.

És Michael Jackson ártatlan.



2007. július 8., vasárnap
UP AGAINST THE WALL!
 

Na most aztán jól megkaptuk. Az ember gyereke nem tudja, hogy sírjon-e, vagy nevessen. Leginkább mindkettőt, ahogy errefelé az szokás.

Itt üzenem a pasinak, aki lecseszte a rendőrt, mert nem választott másik szakmát, hogy csini top lehetne belőle.

Baszomalássan.

 

 

 



2007. július 5., csütörtök
"YOUNG IS BEAUTYFUL"
 

... avagy nesze neked, szociohorror



2007. július 3., kedd
BITE
 

Új fogam lett. Ronda és látszik, hogy mű. Viszont nem sárga. És megettem vele egy tölcséres fagyit, tölcsérrel együtt. :) :) :)

Tegnap bementünk Cachorróval nézelődni egy Apple-boltba. Hát, izé. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy jövőre új PC-t kéne vennem. Hihetetlen hardvereik vannak, semmi kompatibilitási issue, ráadásul kedves a kiszolgálás és láhatóan értenek is hozzá. Plusz a mostani mac-eken emuláció nélkül lehet Windows-t is futtatni. És van Logic. :)

Ja, ha ez a bejegyzésem se kerül fel, mert mint az utóbbi háromnál, most is szétfagy a szaros freeblog szaros csillivilli felülete attól, hogy be akarok írni egy linket, akkor keresek egy másik szolgáltatót.

Dolgoztunk a hét végén, kvízkérdéseket kellett összerakni IPM-ekből. Az IPM mint olyan elég nosztalgikus nekem, a szüleim gyűjtötték őket, és iszonyú sokat olvastam gyerekkoromban. A mostaniak se rosszak, csak rondák. A kvízkérdéses meló pedig ultra szarul fizet. ULTRA szarul.

Tegnap legyőztem a félelmet, hogy megölnek a barátaim, és Cachorróval kettesben néztük meg az Ice Spiders-t. Áu. Szegény Patrick Muldoon, csúnyán öregszik és erősen csúszik lefelé. És érdekes, mert én már láttam a Vanessa Williams-t jónak is filmben, de ebben hiperszar volt. Viszont ő nem öregszik. Milyen meglepő.

Aetil gyerekére vigyázunk naponta egyszer, hogy éhen ne haljon és meg ne egyék a farkaskutyák. Aetil bekaphatja, mert a tök világos és kis lakása 40 fokkal hűvösebb, mint az enyém. És nem fogy ki nála a melegvíz. Nem 24 másodperc után nem fogy ki, hanem SOHA nem fogy ki. És azért is bekaphatja, mert telerakta a hűtőjét undorító light kólával. Ezért kiengesztelésül a minimum, hogy NAGY MENNYISÉGŰ rákot kapok Horvátlandból.

Na jó, let's go down to business. 25-én születésnapom lesz. Itt a wish list. Tudom, hogy soha senki nem veszi komolyan, hogy mit szeretnék a szülinapomra, de tényleg ezeket a dolgokat szeretném. :) Hát, legalább megint megpróbáltam.

  • Gears of War (Xbox360)
  • Final Fantasy VIII (PS)
  • Final Fantasy XII (PS2)
  • Shadow of the Colossus (PS2)
  • 2 db 2400 pontos Microsoft Point Card
  • 1 nagyobb winchester
  • iPhone
  • 1 újabb Sony Ericcson mobil, normális kamerával
  • 1 pár kék Reebok Control III
  • 1 jó nagy jénai tál
  • 1 igazi nagy turmixgép, olyan, amit ott lehet hagyni, mint az amerikai filmekben
  • 1 szép japán levesestál készlet
  • 100 Verbatim DVD+R
  • Jean Michel Jarre: Aero (DVD Audio)
  • Elfújta a szél 4 DVD-s díszkiadás
  • A Gyűrűk Ura Trilógia 12 DVD-s változat
  • Alien Quadrilogy 9 DVD
  • Akira 2 DVD
  • Casshern 2 DVD
  • Én, a robot 2 DVD
  • Final Fantasy - A harc szelleme 2 DVD
  • Final Fantasy VII - Advent Children
  • Hármas számú űrbázis (700 Ft)
  • Hellraiser 1 és 2 (mivel valakinél eltűntek)
  • A Mátrix Gyűjtemény 10 DVD
  • Megalodon, a gyilkos cápa (700 Ft)
Oké. Majd még bővítem, lehet.


2007. június 4., hétfő
MISSING
 

Na, mindjárt lesz megint internetem, mivel most nincs, és valakinek a wifijét használom, kitudjameddig. Viszont gyorsan megragadnám az alkalmat, hogy megkérdezzem, hogy kinél vannak a következő dvd-im?

  • Hellraiser 1
  • Hellraiser 2
  • Dolls
  • Suriyothai
  • Cabaret
  • Funny Girl
  • a többi, amit még nem találok, csak most nem jut az eszembe

Mivel szeretném őket gyorsan visszakapni.

Egyébként nincs semmi, keresek állást, ha tudtok valamit, szóljatok. Cachorróval nagy a szerelem. :)

Na majd bővebben, ha megjön az új netem. 

 



2007. április 14., szombat
XENU RULEZ
 

Tessék ezeket olvasgatni.

Rémálom

Operation Clambake

Aztán tessék elgondolkodni a világ dolgain. 

 



2007. április 1., vasárnap
WILD GOOSE FLAPS ITS WINGS
 

A sors elolvasta a legutóbbi bejegyzésemet, és még aznap gondoskodott arról, hogy többé ne kelljen bemennem a gyárba. :)

Magyarul: kirúgtak, de korrektul csinálták, mert gyakorlatilag kaptam egy hónap fizetett szabadságot, szóval van időm állást keresni.

Cachorro még mindig Barcelonában.



2007. március 30., péntek
NOT SO BAD
 

Oké, annyira azért nem rossz. Cachorro bár Barcelonában van, de a ps2-m megjavult (éljen a szakszervíz), Romeo videokártyája kisebb trükkökkel használható lett, és még új lakó is költözött a lakásba, egy növény, akit T-nek hívnak.

A munkahelyem az életemmel szemben kész förtelem, úgyhogy elkezdtem állást keresni. Mivel a fizetésen kívül semmi nem szól emellett a hely mellett, nem sok vesztenivalóm van.

Már egy hónapja nem gyújtottam rá, és a rendszeres kávézást is abbahagytam. Fene tudja, hogy van-e reláció, de több zenét, filmet, írást bírok befogadni, sokkal érdeklődőbb lettem.

Ha minden igaz még XBOX360-om is lesz, mivel facelift-et követek el egy cég image-én. Nahát, akár account is lehetnék, ahogy ezt meg bírtam fogalmazni.

Tegnap véletlenül találkoztam D. Andreával, aki nővérem, az ork nő volt osztálytársa, és annak idején (úgy 10-15 éve) sokat lógtunk együtt. Nem volt nagyon jó, mert emlékeztetett néhány dologra, amivel már leszámoltam.

Mónika elmondásából tisztán kiderült, hogy nem csak az én anyám elmebeteg és kommunikációképtelen. Ez valahol nyomasztó. Mivel e pillanatban nem tervezünk gyereket, nem fenyegetek senkit azzal, hogy közvetlenül tönkrekúrom az életét. A következő generáció igazán hálás lehet.

Guardian odavan. Amióta szakított Alice-szel, totál zizi szegény, én meg nem tudok segíteni, mert még beszélni is nehéz vele, mivel Thor nincs online.

Ja, egyébként tegnap azt álmodtam, hogy tetűvizsgálatot csináltunk cicákon, de odakeveredett a sok cica közé egy kismaci is, akinek picit sebes volt a füle, úgyhogy azt elláttuk, és közben összehaverkodtunk a gazdájával, aki egy szép és okos lány volt, olyan moon-típusú, akikre kicsit mindig felnéztem. Aztán a lány elvitt minket egy temetőbe, ahol kicsit ásott, aztán előtúrt egy kőlapot, amiről azt állította, hogy 62 halott modell pasi van alatta, és ebből hárommal dugott (a haláluk után, mármint), és az egyikkel meg hosszú távon összejött. A zombi modell nem jelent meg, mert föl kellett kelnem, hogy bejöjjek ide, az ignoráns, buta és kellemetlen emberekkel telerakott munkahelyemre, ahol e pillanatban alig van mit csinálni.

Éljen a péntek. 



2007. március 16., péntek
IN THE MOVIES
 

Belátom, talán elgondolkodtató tény, hogy a rottentomatoes 100 worst-reviewed films of all time listájáról több filmet ismerek (és khm, khm, néhány meg is van a polcon), mint az 50 best-reviewed listáról.

Egyébként az elmúlt héten - mivel beteg voltam, plusz hosszú a hétvége - egy rakás filmet láttam. Ezeket az alábbi három kategóriába tudom sorolni:

1. BASZOMROSSZ

  • Snakes on A Plane
  • The Wicker Man
  • The Woods

2. OK, DE MÉG EGYSZER TALÁN MÉGSE

  • The Queen
  • Below

3. COOL

  • Sublime

Hát, nem a legjobb felhozatal. De még vár rám egy pár azért. :)

A PS2-m most már 15-ből 14-szer nem olvas be semmit, Romeo videokártyája meg 2-6 perc alatt 125°C fölé rottyan, amitől nem lehet játszani, pont most, amikor megvan az Emerald Kingdom meg az Infernal.

Life sucks. 



2007. március 12., hétfő
AIR
 
Az Ön leszokásával kapcsolatos adatok:

Dohányzásmentes idő: 0 év, 0 hónap, 7 nap, 10 óra, 31 perc, 39 másodperc.
A leszokás óta el nem szívott cigaretták száma: 283 db.
Az így megspórolt költség: 8267 Ft

Egyéb adatok:
Ezen idő alatt nem füstölt el 0.28 kg. dohányt,
nem szívódott fel a szervezetében 1 gramm nikotin,
és nem mérgezte magát 2 gramm kátránnyal és 1 gramm szénmonoxiddal.


2007. március 1., csütörtök
MOTHERS
 

Tegnap este, otthon összeismerkedtünk, Cachorro mamája, meg én. Tök kedves nő (kinéz úgy harmincnak), legalább annyira zavarban volt, mint én. Nem mertem Cachorro-ra nézni, miközben a családomat és nővéremet, az ork nőt emlegettem (az állandó jelzők nélkül).

Szóval, ezen is túl vagyok, végre, igaziból, testközelből. :) yippie :)

Ma reggel az én pszichopata anyám hívott fel, hogy felolvasson egy ismeretterjesztő cikket, ami arról szólt, hogy nagyon veszélyes az interneten fizetni, és a vírusok is jajjaj, úgyhogy kell vírusirtó, amit frissíteni kell rendszeresen. Egy ideig megálltam röhögés nélkül. :)

Viszont nincs büfésnéni, ma se meg holnap se, ezért kávé helyett csak red bull van. 



2007. február 22., csütörtök
THESE DAYS
 
"Fly to carry each his burden / We are young despite the years
we are concern / We are hope despite the times"
 
Oké, megvolt a reggeli séta. Továbbmentem a busszal, Mordrednek, a bastard son-nak köszönhetően. Hurrá.
 
És még csak nem is esett rendesen. 


2007. február 15., csütörtök
I WAS MADE TO HIT IN AMERICA
 


2007. február 13., kedd
NOCTURN
 

Could be in a dream / Our clothes are on the beach
These prints of our feet / Lead right up to the sea
No one, no one is here / No one, no one is here
We stand in the Atlantic / We become panoramic

 

Piros kapucni alól nézve a járda fontos, az úttest izgalmas, az embereknek meg csak lábuk van. Mindehhez Kate Bush-t hallgatva az ember elfelejti a mindennapi szorongásait. Az eső lágyan esik, az úttest elmosott tükörképekben játszik, a lábak úgy kerülgetik a félbevágott tekintetemet, mint egy kamerát, a fejemben Kate Bush merül.

Szerelmes vagyok. 



2007. január 21., vasárnap
HONEY FLASH
 

Szóval, lenyomtuk a Shadow Hearts2-t is, és most nyomjuk a hármast, de közben újra felmerült az FFX, és még az FFXII is nyomul.

Azért jó, hogy szombatonként játszunk.

Cachorro egy hónap gondolkodás után tegnap bejelentette, hogy akkor mostantól ő lesz az én boyfurendo-m. Annyira meglepődtem, hogy elkezdtem faszságokat beszélni, erre szegény jól elbizonytalanodott, de aztán sikerült meggyőzni, hogy örülök neki. :)

Ennek örömére lenyomtuk Ultimát az FFX-ben, majd újabb halálos adag Futurama-t adtunk az értelemnek.

A demo reel-em készül, most éppen halott öregasszonyt modellezek. Nem értem, hogy az emberek miért gondolják azt, hogy ez morbid téma.

Az emberek weirdo-k.

  Az, hogy miért van ellenállhatatlan késztetésem a tanulásra, rejtély, de az utóbbi időben beszereztem egy houdini- meg egy xsi-könyvet, kb. 200 órányi oktatóanyagot és ráadásul gyakorlok is. Ez van, egyszer majd csak okos leszek. :)

Alex Butlertől megkaptam a Dawn of War Anthology-t karácsonyra :) :) :) igen igen igen :)

Most már csak X360-at kell vennem, meg úgy tűnik, idén egy új gépet.

Na most megyek, mert játszani is kell egy kicsit, amíg Cachorro ide nem ér.

 



2006. október 15., vasárnap
END OF THE SEASON
 

Bemegyek a kínaihoz kaját venni. Néhány hete lecserélték a személyzetet, a mosolygós-dudorászós apa meg a gyönyörű lánya visszautazott Kínába. A mostaniak is kedvesek, de másképp. A szakácsuk a legtöbb ételt egészen máshogy készíti, a paprikás csirkét ráadásul le is vették az étlapról.

Sebaj, gondolom, veszek egy sült tésztát meg krumplit csirkével, ebéd, vacsora rendben. A nő (harmincas, kicsit elhízott, nehezen mosolyog) háttal mond valamit, annyit veszek ki belőle, hogy ajándék. Megköszönöm. A férje feláll az asztaltól, otthagyja a nyitott újságot és levesz a polcról egy poharat. Egyetlen pillanatra egymásra néznek.

Eszembe jut, hogy vasárnap van.

Vannak, akiknek (annak ellenére, hogy ők is dolgoznak) ez még jelent valamit.

És igen. Az ajándék csípős káposztasalátának más íze van. 



2006. szeptember 12., kedd
BLOOD MAKES NOISE
 

Na, még mindig nincs állásom, de vannak lehetőségek, igyekszem is kihasználni őket, szóval túl nagy baj nincs. Ezerrel próbálok pasizni, de hát... a választék... khm khm... mégis inkább valami gazdag heterót kéne felszednem, aztán jól lelökni a lépcsőn (ha már meguntam).

Ja, a vénasszonyok nyara tiszteletére sikerült lebetegednem, de túlélem. Egyébként meg sálmi különös nincsen, kerítést (mármint összekerítést) és ajándékokat továbbra is örömmel fogadok.

Na, hagyjatok békén. (De csak itt.)



2006. augusztus 31., csütörtök
THE END OF DAYS
 

Ma megszűnt az állásom.

A DR-hez való jelentkezésemet (jelentkezésemet? ők kerestek meg) két sikeres interjú után azzal utasítottál el, hogy létszámstop van. Nyilván csak most derült ki.

RP egy tökjó hétfő este és egy ígéretes keddi chatelés után ma úgy döntött, nem veszi fel a telefont és nem válaszol az sms-emre sem. Milyen érdekes, ma lett volna a második randi.

A fasz kivan. 

 



2006. augusztus 21., hétfő
WIND AND WUTHERING
 
Emberek, szóljatok, hogy mindenki megvan, vagy valami, nem tudok teflonálni, no kredit.


2006. augusztus 18., péntek
SILVER DAGGER
 

Este hat után ébredek, nem tudom eldönteni, hogy csütörtök van-e vagy péntek. A kávém közepén csöngetnek, az ajtóban egy meglehetősen dögös, fiatal pasi áll, mosolyog.

– Szia, ne haragudj, adnál egy kést?

Annyira meglepődöm, hogy keresek neki egyet. Amikor odaadom, átfut az agyamon, hátha ő a baltás gyilkos. De azért odaadom.

Három perc múlva ismét csönget.

Visszahozta. 



Régebbiek | Végére »

REAKCIÓ